Egyre aggasztóbb a helyzet: több vármegyében burjánzik az influenza, már sokan kórházba kerültek
Az első héten 220 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra.
Késnek a fizetések a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban és intézményeiben, egyesek pedig azt híresztelik, hogy az intézmény fizetésképtelenné vált – értesült a Mandiner. A kórház szóvivője lapunknak elismerte: valóban késnek egy napot a fizetések, de nem fizetésképtelenség, hanem technikai hiba miatt.
A Mandiner arról értesült, hogy a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, illetve a hozzá tartozó nagykállói, mátészalkai és fehérgyarmatai intézmények dolgozói kedden, a hivatalos határidőre nem kaptak fizetést. Forrásunk elmondta: az intézményekben az a szóbeszéd terjed, hogy a kórház fizetésképtelensége miatt nem kaptak – és bizonytalan ideig nem is fognak kapni – fizetést.
Megkerestük az említett intézményt, ahol Vitkai Éva szóvivőt sikerült elérnünk. A szóvivő elmondta: valóban nem érkeztek meg a fizetések határidőre, ennek azonban nem fizetésképtelenség, hanem a fizetési rendszerben jelentkező technikai hiba az oka.
A hibáról kedd reggel emailben értesítették a dolgozókat. Vitkai elmondása szerint a hibát sikerült kijavítani, így szerdára mindenki meg fogja kapni a fizetését.